Oktatási módszertanunk
Lexikális ismeretátadás helyett alkotni tanítunk!
Ismerd meg a kooperatív projektalapú, adaptív, molekuláris oktatási módszerünket!
Miért egyedülálló a képzésünk?
Nézzünk egy példát!
A magyar közoktatásra és a felsőoktatásra, de általában a különféle felnőttképzési tanfolyamokra is jellemző, hogy döntően az ismeret, a lexikális tudás átadására, annak megértetésére, és nagyon ideális esetben az átadott ismeretek alkalmazására koncentrálnak.
Ráadásul az alkalmazott pedagógiai módszertan, az ún. frontális oktatás is behatárolja mind a képzésszervező, mind a hallgatók lehetőségeit. Mindenki találkozott már ezzel a pedagógiai módszerrel: ilyenkor az oktató elmondja a szükségesnek tartott ismereteket, igyekszik megadni a megfelelő magyarázatokat, esetleg kapcsolódó feladatot is ad a teremben azonos időben tartózkodó hallgatóknak. Az így „leadott” tananyag tartalma azonos, mindenki ugyanabban az ütemben kell, hogy haladjon azok elsajátításával.
A következőkben ismertetett korszerű oktatási módszertan segítségével, amely mellett a NoBoVersum Zrt. messzemenőkig elköteleződött, a résztvevők által elért tanulási eredményt a „lexikális tudás, a megértés és az alkalmazás” szintjéről az „analízis, a szintézis, majd az alkotás” szintjére mélyíthetjük el.
Ez egyrészt a résztvevők számára élvezetesebb tanulást eredményez, amely növeli a személyes motivációt. Másrészt támogatja a munkaerőpiac azon alapvető igényét is, hogy olyan munkavállalókat képezzünk, akik gyakorlati tudással, a megfelelő szociális és egyéb képességekkel és attitűddel rendelkeznek.
A NoBoVersum Zrt. új kooperatív, projekt alapú, molekuláris módszertana alapján először azonosítjuk azokat a feladatokat, amelyeket a helyszíni ellenőrnek majd el kell látnia. Ilyen feladat például az auditok megtervezése, a gyártási folyamat minőségirányítási dokumentációjának értékelése, vagy az auditjelentés elkészítése.
Ezeket a feladatokat átfordítjuk olyan gyakorlati projektekké, amiket aztán a tanfolyam résztvevőinek közösen kell megoldaniuk, végül prezentálniuk a szakértő mentorok felé. Fontos eleme a módszertannak a közös gondolkodás: a feladatokat a hallgatók egy csoportjának közösen, kooperatív módon kell megoldaniuk.
A projektfeladat megoldásához szükséges elméleti ismereteket pedig a tanulók önállóan, egy e-learning platformon keresztül elérhető digitális tanulási molekulák segítségével, a saját ritmusuk szerint sajátítják el. Ha a képzés résztvevője egy adott tananyagrészt már ismer, akkor egy rövid online teszt sikeres teljesítése után akár át is ugorhatja az adott tananyagot! Így mindenki azt tanulja meg, amire valóban szüksége van!
Miért érdemes minket választani?
A NoBoVersum Zrt. új oktatási módszertanának alaptételei:
- A munkaerőpiac valós igényeire reflektáló képzéseket szervezünk. Ezek középpontjában azok a gyakorlati projektek állnak, amelyek „lemodellezik” a hallgató leendő munkahelyi feladatait.
- A lexikális ismeretátadás helyett a készségek fejlesztésére törekszünk!
- Az innovatív oktatási módszerünk alapja az adaptivitás: nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy a képzésre érkező hallgatók különböző végzettséggel, készségekkel, és eltérő előzetes tudással rendelkeznek.
- Új oktatási módszerünk garantálja, hogy a hallgatóknak ne kelljen fölösleges időt tölteniük azokkal az ismeretekkel, melyekkel már előzetesen rendelkeznek! Ezt a célt szolgálják az ún. szintetizáló molekulák. Ezek a hozzájuk tartozó tématerület ismereteit ellenőrzik egy online tesztből álló kérdésblokk segítségével. Ha a résztvevő – előzetesen megszerzett tudására, tapasztalataira, ismereteire alapozva – azt sikeresen teljesíti, nem kell a szintetizáló molekulához kapcsolódó molekulafürtök tanulási egységein egyesével végighaladnia. Ha azonban a résztvevő nem tudta sikeresen megválaszolni a szintetizáló molekula kérdéseit, akkor az informatikai rendszer a sikeres teszthez szükséges megfelelő tanulmányi molekulákat ajánlja fel továbbhaladásra és megtanulásra.
- Hiszünk a formatív, azaz a tanulási folyamatba épített folyamatos értékelésben! Képzéseink résztvevői így állandó visszajelzést kapnak az az aktuális teljesítményükről és nem egy nagy, félévvégi megmérettetésen kell teljesíteniük.
- Az elméleti ismereteket tartalmazó tananyagot olyan pici, tovább már nem bontható tartalmi egységekre, ún. tanulási molekulákra bontjuk, amelyekhez minden esetben egy online kérdéssor is tartozik. A folyamatos önellenőrzés segít elmélyíteni a megszerzett tudást.
Tanulj velünk te is!
Mit is jelent a kooperatív projektalapú, adaptív, molekuláris oktatás?
Felnőttképzési tematikáink összeállítása során mindig abból az alaptételből indulunk ki, hogy a munkaerőpiacon gyakorlati tudásra van szükség. Tanfolyamaink fő magját ezért ezek az előre ütemezett projektfeladatok adják. A résztvevők a projektfeladatokon keresztül különféle életszerű problémákat kell, hogy megoldjanak, méghozzá együtt, kb. 3-5 fős, tudásszint és képesség szerint heterogén csoportokban.
Így fejlesztjük a résztvevők együttműködési, problémamegoldási készségeit, és a hallgatók egymástól is tanulnak. A projektért felelős szakértő mentorként folyamatosan felügyeli és segíti a hallgatók munkáját: egyrészt ő osztja ki a csoporttagok feladatait, másrészt folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít, és a hallgatók teljesítményét formatív módon – a tanulási folyamatba épített folyamatos visszacsatolás útján – értékeli.
Milyen projektfeladatokra kell gondolni? Mindenre, ami a hallgató leendő munkakörében rendszeresen felmerülő feladat lehet! Például egy orvostechnikai eszközök megfelelőségének vizsgálatával foglalkozni kívánó, leendő helyszíni auditornak biztosan feladata lesz a különféle auditjelentések összeállítása. Így érthető, ha a tanfolyam során ilyen projektfeladattal is kell majd találkoznia.
Az adaptív oktatási módszer alaptétele, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az oktatásra érkező hallgatók tanulási képességei, adottságai, kapcsolódó ismeretei, motivációi egymástól lényegesen eltérőek. Ezek a különbségek pedig az egyes hallgatókhoz alkalmazkodó tanulási környezetet, eljárásokat, tananyagokat, értékelési módokat igényelnek. Ezért egy és ugyanazon képzés keretein belül nem feltétlenül ugyanazt tanítjuk minden tanulónak.
A molekuláris oktatási módszer lényege az, hogy az elméleti ismereteket a hallgatók kisebb terjedelmű, a résztvevők egyéni tudásához és tanulási ritmusához rugalmasan alkalmazkodó digitális egységekből (úgynevezett tanulásmolekulákból) egy korszerű e-learning platformon keresztül sajátíthatják el.
A kisebb, pár percet igénybe vevő tanulási egységek elsajátítására könnyebben talál időt az a hallgató, aki a tanfolyamot munka mellett végzi el. Ráadásul a logikusan egymásra épített tudásmolekulák segítenek a komplexebb összefüggések megértésében. Minden molekulához kapcsolódik egy-egy gyakorlati online teszt is, ezek rendszeres használata pedig a legújabb pedagógiai módszertani kutatások alapján abban segít, hogy az ismeretek ne csak a rövidtávú, hanem a hosszútávú memóriába is könnyebben beépüljenek.